Wednesday, October 10, 2012

Reni és Peti ismét győztek

Október 6-án, szombaton Baján voltunk a WTKA Kickbox Szervezet amatőr Magyar Bajnokságán. A Mezőfi András szervezésében lebonyolított eseményen több mint 170 versenyző nevezett gyerek, junior és felnőtt korosztályban, többféle szabályrendszerben, ebből adódóan nagyon hosszú, fárasztó nap elébe néztünk.

A Team WARRIOR két versenyzője, Rákóczi Reni és Tavaszi Peti is általános felkészültséggel indultak ezen a versenyen, mindkettőjüknek az éles helyzetben történő gyakorlás volt az elsődleges szempont, noha azt gondoltam, hogy főleg Petinek így is hoznia „kell” a győzelmet.

Bár, számomra kicsit érthetetlen volt Peti tabellájának összeállítása, de a lényegen nem változtatott. Első ellenfelét erőfeszítés nélkül győzte le, de az ilyen helyzetekre nagyon oda kell figyelni, különösen a tanulás szempontjából, hiszen ha tudjuk, hogy az ellenfelünk nem tud nyomást gyakorolni ránk, akkor hajlamosak vagyunk könnyedén küzdeni, ami az idegrendszert is lelassítja, így nem olyan élesek a reakcióink és kissé a figyelmünk és az egész mozgásunk széteshet. Nagyon fontos, hogy akár edzésen, akár éles szituációban - ahol az esetlegesen gyengébb ellenfelünk nem késztet nagy munkára és így alacsonyabb fordulatszámon bunyózunk - a figyelem, a fókusz és az egész idegrendszer éles maradjon, mert úgy lehet csak minőségi munkát végezni, amely a jövőbeni eredmények alapja.

Második ellenfele egy magas, szikár, nagyon erős és jó vérű szerb versenyző volt, aki ellen Peti élete talán legjobb meccsét vívta. Akkora verekedést rendeztek, hogy az nem igaz és micsoda lélektani hadviselés volt. A második menetben a szerb versenyzőt már kellemetlenül „érintették” Peti combosai és odaszólt Neki, hogy „rúgjál csak bírom”, amivel igazából önmagát próbálta doppingolni és Petit elbizonytalanítani, hogy nem is olyan veszélyes. Arra nem gondolt, hogy a lélektani hadviselése szó szerint visszaüthet, mert ha az ellenfeled erős fejben és lélekben, akkor tudja, hogy ilyen esetben bizony bajban vagy. Petinek nem kellett kétszer mondani, azonnal oda is vágott nem egyet és nem gyengéket, amire oda-vissza kombinációk és oda-vissza hergelések vették kezdetét, hangos „come on” kiabálások és mellkas döngetések közepette. A közönség tombolt, voltak, akik tátott szájjal és kimeresztett szemekkel nézték az ütközetet, amelyből - fokozatosan megtörve ellenfelét fizikálisan és lélektanilag is - végül egyértelműen Peti került ki győztesen.

Sajnos, az utolsó másodpercekben csúnyán szétnyílt az állán a bőr, ezért azt beszéltük meg, hogy a döntőben nem fog bunyózni egy olyan egyiptomi srác ellen, aki úgy került be, hogy egyszer előnyerő volt, majd az ellenfele 20-30 másodperc „küzdelem” után megsérült és feladta azt. Mivel Peti sem bunyózott ellene a döntőben, küzdelem nélkül nyerte a versenyt, amit egyébként rendkívül szerényen és szomorúan fogadott.

Azt gondolom, hogy Peti a leragasztott sérülésével is hozta volna a küzdelmet, de mivel sem győztes pénzdíjról, sem valami nagy cím megnyeréséről nem volt szó, ráadásul gyakorolni, további tapasztalatokat gyűjteni mentünk, helyesebbnek láttuk, ha nem küzd tovább. Így gyorsan be is ment a helyi kórházba, ahol 3 öltéssel összevarrták a sebet.



A nap végére, estefelé Reni is sorra került. Nagyon várta már az újabb közös munkát és most eljött az ideje, hogy továbblépjünk, megnézzük hogyan alakult a bunyója az elmúlt gyakorlások során, mióta hazajöttem Vegasból.

Első ellenfele nehezen hagyta Renit kibontakozni, mert agresszív ütéssorozataival rontott rá, majd fogás, dulakodás kerekedett, így Reninek nehéz volt a megfelelő távolságból tisztán, ponterősen dolgoznia. Ez, kissé meg is zavarta, de hála Istennek egyre jobban „bemelegedett”. A dulakodásokban is ellenállt, majd szétválasztás után többnyire Ő kezdett és a küzdelem második részében agresszív ütéssorozatokkal, comb és fejrúgásokkal, változatosabb technikai repertoárral már egyértelműen győzött.

Az első küzdelmek általában nehezebbek, akkor még feszültebb a versenyző, de azután, a többi már „könnyebb”. Reni is kiverekedte magából a stresszt, sokkal felszabadultabban és magabiztosabban lépett be a ringbe a második bunyójára, amiben nem sokat szarozott. Kőkemény, kiváló tempókban végrehajtott, pontos combrúgásokkal és ütéssorozatokkal kezdett, majd a menet felénél repült a törölköző - megkímélték a lányt egy csúnya combsérüléstől így Reni lett a Szervezet amatőr Magyar Bajnoka, én pedig természetesen nagyon büszke vagyok Rájuk! :-)

Szép munka és szép nap volt újra együtt!



Köszönjük szépen a Super Gym támogatását és az edzéslehetőségek biztosítását.

No comments:

Post a Comment