Edzéselmélet

Nem bírom, hogy ne írjak, mert akárhányszor edzéselmélet és módszertani előadáson vagyok, vagy beszélgetek erről szakemberrel, vagy csak tanulmányozgatom magamban mindenféle forrásokból, mindahányszor azon nevetek kínomban, hogy a magyar thai- és full contact kickbox ágazatok (de egész nyugodtan ide tudom sorolni a legtöbb Kyokushin csoportosulást) milyen szánalmasan szar állapotban vannak! Nahát, az itthon MMA-nak nevezett "parasztbirkózásról" nem is beszélve! 

Persze, természetesen most is tisztelet a kivételnek, akik tanulnak és próbálnak tenni ez ellen, de Ők, nagyon-nagyon elenyésző számban vannak ahhoz, hogy valami előrelépés történjen összességében egy olyan közegben, ahol alapvetően nincs igény a minőségre és a fejlődésre, csak a megjátszásra, a hamis „eredményekre” – ebből adódóan profit reményre - és a suttyó verekedésre. Na és persze nem az a kivétel, akik most ezt olvasva ostobán azzal nyugtatják magukat, hogy ők nem tartoznak ebbe a szarba. A szakma 80-90%-a önjelölt, degenerált, edzőnek nevezett pojáca, akiknek minimális a tapasztalata pár hazai amatőr verekedésből, amiket hasonszőrűekkel vívtak, de vannak olyanok is, akiknek még annyi sem. Esetleg még, akik a '80-'90-es években, a kommunizmus idejéből belefociztak egymás lábába, combosnak nevezve azt a "technikát". Vagy akik a hajdani utcai harcos rendezvényeken nagyrészt képzetlen cigánygyerekeket vertek, olyanokat, akik beestek az utcáról és sok esetben vérből feladták a leckét a „képzetteknek”. Nyilvánvalóan, lehet azt mondani, hogy akkor, ez volt a kezdet, az „úttaposás”, ami teljesen rendben van. A baj az, hogy azóta sem nagyon változott a helyzet összességében. Ezért történhet meg olyan is, hogy egy kiöregedett akkori „legenda” 15-20 évvel később elver egy mai fiatal, életerős gyereket, ami után azt mondják, hogy még mindig Ő a „király”, holott az lenne a helyesebb megállapítás, hogy azóta sem változott semmi és még mindig olyan szar minden, mint akkor volt. És ez, most csak a szakmai rész, én meg kifejezetten csak a felkészítési rendszerről, a különféle sportági képességek fejlesztéséről kezdtem a gondolatot - az Ég szerelmére, alapfogalmakról, amiről sem akkor, sem most nem tudnak, vagy ha igen, akkor kiválóan rejtegetik. A sportlélektani, pedagógiai, vagy a táplálkozási ismereteket már meg sem említem, melyekkel szintén alapvetően foglalkoznak azokban az országokban, ahol minőségileg működik ez a szakma. Régebben, legalább volt a sportágnak nevelő, pozitív személyiségformáló hatása, de ma már a szakmai lemaradás mellett a bunyós gyerekek nem kevés része - akiket látni mindenféle amatőr „utánpótlás” versenyeken – tuskó, mocskosul beszélő, „gengszter” stílusban játsza a fejét, eltorzult személyiségképekkel. Mert ez a menő a szánalmas „vezetők” és szánalmas hordáinak példája alapján, valamint a szánalmas elismertetésekben, amely úgy néz ki hogy mindenféle csiri-biri szervezeteket hoznak létre, amelyekből pénzeket tudnak kivenni és nevetséges versenyeket szerveznek amelyben elhitetik a gyerekkel, hogy 12 évesen K-1 és MMA Világbajnok. Ha ehhez még hozzáveszem azt, hogy se menedzser, se érdemleges nemzetközi sportpolitikai kapcsolatok nincsenek magyarországon (ami egyébként ezeket a dolgokat vizsgálgatva érthető) és még gazdaságilag, megélhetés szempontjából is szarul áll az ország, akkor már végképp egyértelművé válik a káosz és az, hogy itt miért nincsenek, vagy hogy például Romániában miért vannak mára már Világhírű kickboxolók.

Hogyan akarják felkelteni a média érdeklődését, elvárni az emberek anyagi, vagy bármi nemű támogatását és a sportág elismertségét az alapvetően nézhetetlen, minőségtelen, ostoba verekedésekkel, ami mind az igénytelenségből jön?

Szóval, nem, nem! Egyáltalán nem gondolom azt magamról, hogy szakember vagyok, azt meg pláne nem, hogy jó szakember – mielőtt valakit sértene a véleményem és bután megtámadna ezzel. Éppen arról van szó, hogy az elmúlt 26 év alatt én sem kaptam olyan tanítást és „banásmódot”, melyekről próbáltam most (is) említést tenni, amiket láttam és tapasztaltam minden egyes alkalommal a világ legjobb szakemberei közt vendégeskedve. Sőt, ezt is pontosítanom kell! Hála Istennek és annak, hogy állandóan kerestem a minőséget és a helyes utat, szinte csak jó emberekkel dolgoztam együtt, olyanokkal, akikkel tudtam azonosulni ebből a nézőpontból. De sajnos azt kell mondjam, hogy az Ő tudásuk és tapasztalatuk sem volt olyan szinten, ami szükséges lenne ahhoz, hogy kimagasló dolgok történjenek nem csak egy-egy, az átlagból kiemelkedő, alap tehetséggel - akire aztán mindenki ráugrik, hogy az én munkámnak is köszönhető az eredménye, mert fogtam neki a rúgópárnát kétszer is - hanem központilag, összességében. Bocsánat! Egyetlen ilyen ember volt, Stefi mester, Ő viszont nem volt kickboxoló!