Nehéz napok

Az első héten még friss voltam, de aztán, ahogy lennie kell, kezdett egyre inkább megjelenni a terhelésekből adódó állandó fáradtság. Az utóbbi néhány napban azonban nem kis nehézséggel küzdök. 

Nehezen kapok levegőt, olyan érzésem van, mintha nem bírnám teleszívni a tüdőmet és ha terhelés van, akkor fuldoklok. Az egyik bunyó után be is pánikoltam, amit persze magamban kezelek anélkül, hogy a jelét adnám a többiek előtt. Van egy húzódás a hátamban és a nagyobb levegővétel hatására rohadtul fáj (mint a bordatörésnél), ezért először azt gondoltam, hogy emiatt, ösztönösen nem veszek nagy levegőket és ettől lehet oxigénhiányom. Ez a húzódás már kezdett enyhülni, viszont még mindig volt ez a fuldokló érzésem, ami miatt érezhetően gyengébb is voltam. Azon is gondolkoztam, hogy pár napja egyre melegebb van itt, ráadásul piszok száraz a sivatagi, forró levegő, lehet, hogy ezt nem bírja még a tüdőm. Mindenesetre, elég aggasztó volt a helyzet, hiszen alapvetően is „fuldoklunk” a terhelések miatt, ez viszont már nem volt normális érzés és tényleg ilyesztő volt.

Írtam is gyorsan Tefi senseinek és az egyik Barátomnak, hogy mit gondolnak erről és szerencsére megnyugtattak, hogy akár a sérüléstől, akár a forró, száraz levegőtől is lehet, de együttesen viszont mindenképp, amihez a további terhelések által remélhetőleg hozzá fogok szokni.

Isten, ma ismét kegyes volt hozzám, mert bár nagyon-nagyon ritka, hogy itt esne az eső, a ma délelőtti edzés előtt elkezdett szemerkélni. Nem tudom, örültem-e már valaha ennyire az esőnek, hiszen azt reméltem, hogy ettől, ha csak egy rövid időre is, de talán kicsit párásabb lesz a levegő. Ismét megtapasztalhattam a természet hatását és erejét. Azonnal kimentem az edzőterem elé és vagy 10-15 olyan nagy levegővel, amilyennel csak bírtam, teleszívtam a tüdőm, bent tartottam és jó méllyen kifújtam. 

Nyilván, nem a nagy levegővételektől :-) de talán az enyhébb időnek is köszönhetően az egyik legjobb edzést csináltam végig, amiben csak takedown-ok, takedown defense-ek és ground n’ pound volt. Sőt, az esti edzésen, az egyik nagyszájú, 120-130 kilós pufi srácnak (aki szerint nem bírnék vele a földön) adtam 3 guillotine submission-t úgy, hogy a feladat az volt, hogy én voltam guillotine-ban, abból kellett szabadulni és megpróbálni befejezni ahogy tudom, vagy Ő, ahogy tudja kb. egy-másfél perces menetekben, ami után szerepcsere volt. A karjaimban és a vállaimban már alig volt erő, úgy szorítottam a vastag nyakát, de mondom, el nem engedem, amíg nem kopog, pedig a büszkesége a végsőkig tartotta, csakúgy, ahogy engem is.