Saturday, November 27, 2010

Koronglövés

Szeptember óta beszéljük a sportlövő, Hegyi Norbi barátommal, hogy egyszer elvisz a sarlóspusztai koronglövő pályára és tegnap délelőtt végre el is jött ennek az ideje! Mondanom sem kell, nagyszerű élményben volt részem.

Jobban ment, mint azt előre gondoltam. Néhány kezdő lövés után, már el is találtam a kis repülő korongot, amit aztán tovább tudtam fokozni és egyre gyakoribb lett a találat, miközben a korongok különböző helyzetből és irányban repültek - távolodva, közeledve, keresztbe repülve és a földön gurulva. Számomra érdekes volt hallani – amit többen is mondtak ott – hogy a vadászok, akik először mennek oda lőni, nem tudják eltalálni a korongokat, viszont nekünk meglepően jól megy, ami szerintük, biztos a bunyóval függ össze, hiszen a koronglövésnél nagyon fontosak a jó reflexek, a reakcióidő és a kiélesedett idegrendszer.
Mivel a célpont mozgásban van, nem szarozhatsz annyit a célzással! Ahogy Norbi mondja is a párbeszédünkben, az ötödik videóban (lentebb):

- Odaértél a koronghoz a csővel és elsütöd Tibi. Tempó!
- Nem kell szarozni!
- Nem kell szarozni!

Stefano (Norbi barátja) is azt mondta, hogy ugye, a bunyóban sincs idő a túlzott gondolkodásra egy akció közben, különben lemaradsz. Amikor az ellenfeled támad, rögtön reagálnod kell, ami ugye szintén reflex, reakcióidő és kiélesedett idegrendszer. Persze, a mozdulatot, amivel reagálsz, tudnod kell készségszinten, de ahhoz, hogy az működjön, szükéges, hogy ezek a képességek fejlettek legyenek.
Nagyon sokat beszélgettünk ezekről a néhány órán át. Jókat nevettünk és még ha nem is volt meleg, de sütött a nap, amitől a hangulat is jobb volt kint a szabad levegőn, szép környezetben. Délután kajáltunk egy nagyot, majd hazaindultunk.



Norbi és Stefano felajánlották, hogy bármikor nagyon szívesen látnak ismét, akár egy hétvégére is kimehetnénk, egy-egy felkészülés közbeni kikapcsolódásra a sarlóspusztai szabadidőközpontban, ahol a koronglövésen kívül, tudunk quadozni, squasholni, teniszezni(!) :P, kirándulni, fürdőzni...

Nagyon szépen köszönjük az élményt, felejthetetlen volt!

6 videó egymás után:

No comments:

Post a Comment