Saturday, May 28, 2011

Csalódás után Peti újra ringben

Meglehetősen furcsán alakult (Tavaszi) Peti tavaszi programja a bunyót illetően, hiszen, miután megnyerte a WAKO Magyar Bajnokság II. fordulóját, azt gondoltuk, hogy ezzel bekerült a nagy döntőbe, ahol az I. forduló győztesével kell majd mérkőznie. 

De nem így lett, ugyanis a döntőbe nem a győztesek kerülnek, hanem az a két versenyző akinek a legmagasabb pontszámaik vannak a fordulók alapján. Ennek megfelelően, a nagy döntő egyik részvevője a győri Horváth Laci, aki, bár legyőzte Petit az I. forduló első meccsén, ellenben, a forduló döntőjében nem állt ki a békéscsabai Benedek Zsoltival, így Benedek nyert és kapta a magas pontszámot a győzelméért. Egy hónappal később, a II. fordulón, Horváth egyel fentebbi súlyban indult, aki így nem kapott pontot Petiék kategóriájában, azonban Peti megnyerte a fordulót legyőzve Benedeket is, így Peti kapta a legmagasabb győztes pontszámot. Tehát, Benedek I. fordulós győzelme és a II. fordulós második helyezése összesen több pontot jelentett, mint Peti II. fordulós győzelme, míg Horváth Laci I. fordulón szerzett második helyezése mellé beleszámítottak egy osztrák nemzetközi versenyen elért helyezést, így szintén több pontszáma lett, mint Petinek. Ezek alapján, a nagy döntőt Benedek és Horváth vívták május elején. Értem én a pontszámok alapján kiharcolt jogot, de egyrészről nem értem, hogy egy nemzetközi versenyen elért helyezés miért számít bele a Magyar bajnoki fordulókba, másrészről pedig, a pontszámoktól kicsit eltekintve, nekem kérdéses Benedek részvétele is a nagy döntőben. Ugyanis, az I. fordulót úgy nyerte meg, hogy a döntőben nem állt ki ellene Horváth (aki később meg is verte), majd a II. fordulón nyert egy vitatott meccset a Twins Gym versenyzője, Vásony Feri ellen - amin mindenki felháborodott a csarnokban - azután pedig kikapott Petitől úgy, hogy kétszer is számoltak rá. Közben még, a budapesti K-1 gálán, a Papp László Arénában is kapott egy nagy lehetőséget a szereplésre és egy visszavágóra Vásony ellen, ahol szintén kikapott és mindezek után Ő került be a Magyar bajnoki döntőbe is, ahol ugyancsak kikapott Horváth ellen! Bár, a pontszámok alapján picit több pontot "harcolt ki", vagy inkább szedett össze, mint Peti, tulajdonképpen mindenkitől kikapott! Ezt nem érzem igazságosnak a teljesítmény szempontjából. Ráadásul, a WAKO-ban volt már rá példa, hogy némely esetben nem csak két embert hívtak meg a nagy döntőre, hanem pl. azonos pontszám esetén akár hármat, vagy négyet is, és ott, a ringben döntötték el a fighterek, hogy kié lesz a végső győzelem, a Magyar bajnoki cím. Ez esetben, a K-1 hazai vezetőjének, Katona Attilának a felvetését és kérését (Peti, az Ő debreceni egyesületébe van igazolva hivatalosan) - miszerint hívják meg Petit is a döntőre, mert akkor lenne igazságos és valóban értékes a cím - mindkét döntőbe jutott versenyző edzője elutasította, hallani sem akartak róla! Nem akartak küzdeni Petivel... Mindez, a nagy döntő előtti napon derült ki, miután Peti felkészült és élesített formával készen állt, hogy teljesítse egyik célját. Így, Peti esélyt sem kapott arra, hogy idén Bajnok lehessen, ellenben bunyózhatott egy olyan srác, akit kétszer is padlóztatott és egy olyan, aki bár legyőzte Petit, de nem nyert fordulót.

Mindettől függetlenül, eszemben sincs, hogy a két bunyósról (Horváth és Benedek) rosszat mondjak, minden tiszteletem Nekik, mint mindig, hiszen Ők teszik a dolgukat és küzdenek magukért, mint ahogy Peti is, csupán a tények alapján vizsgálódva, nem értem és nem értek egyet a rendszerrel, amelyben nem bunyósok hoznak döntéseket!

Peti ma este fog ismét ringbe lépni Újfehértón, ahol újabb győzelemmel szeretnénk zárni az első félévet.

(A felvétel múlt héten, kedden a generál edzés sparring-ján készült, az utolsó menetről Balázzsal.)



www.cornerfitness.hu

No comments:

Post a Comment