Saturday, May 8, 2010

„Itt a piros! Hol a piros?”

A múlt hét előtti vasárnap, 25-én összeültünk Stefi sensei-el és átbeszéltük a dolgokat augusztus 19-ig. Sajnos, egyelőre még semmi konkrétum nincs a bunyómmal kapcsolatban. Annyi valószínű, hogy ringbe lépek a K-1 Magyar Nagydíjon, Debrecenben, de az még nem fix, hogy milyen meccset vívok, pláne, hogy ki ellen. Mindenképp az ISKA világbajnoki cím a célom -91.8 kg-ban és már több mint egy éve ezt próbálom összehozatni a K-1 és az ISKA vezetőivel, mely létrejöttére már mindkét rész ígéretet tett korábban. Szeretném, ha mielőbb fixálódna, de sajnos nem rajtam múlik. A legrosszabb esetben, ha ez nem jön össze (bár erről nem igazán akarok hallani), van egy másik tervem augusztus 19-re, de egyelőre azt félre tettem és persze, szintén nem rajtam múlna az sem.
A lényeg, hogy a februári meccsem óta tartó pihenőm után, múlthét hétfőn, 95 kilósan edzésbe álltam ismét! Szakmai munkát még nem végzek, csak futó és erősítő edzéseket. 40-50 perces futás, Gellért-hegyi futás, valamint vegyesen végzek max.erős és gyorserős súlyzós edzést.


Tegnap reggel, a Gellért-hegyi futásom alkalmával, ismét találkoztam az „Itt a piros! Hol a piros?” munkaközösséggel! Felfelé fél úton, az egyik fordulóban „dolgoznak” és biztos a jó idő miatt, ma kicsit többen, 6-8-an voltak! Még régebben „haverkodtunk” össze. Amikor futottam fel, ők buzdítottak és amikor sétáltam le, kérdezték, hogy: „Ugye, te a K-1-ben boxolsz?”
Most, lefelé jövet bekértem magam egy játékba, de nyomban meg is kérdezte a játékmester, hogy van-e pénzem, amire mindenki, jó hangosan felröhögött. Amúgy sem tűnt valószínűnek, ahogy súlyzók voltak a bokámra csatolva és szakadt rólam a víz… de már pörgette is a kis dobozokat. Természetesen, a kíváncsi, néma csend közepette nem találtam el, hogy melyik alatt van a kis piros golyó, majd vigyorogva megjegyeztem: „Ezért van ennyi pénzetek!”, mire ugyancsak mindannyian el kezdtek röhögni (az egyik majdnem átesett a korláton, annyira röhögött).
Végül, kérdezték, hogy mikor lesz a következő meccsem, sok sikert kívántak és megerősítették, hogy ha lesz a tv-ben, szokás szerint nézni fogják és drukkolnak! :-)

No comments:

Post a Comment