Tizenhat évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el, Sosai Masutatsu Oyama, a Kyokushin Karate megalapítója, aki megajándékozott minket, ezzel a nagyszerű iskolával. Azt hiszem, igazából csak azok értik a jelentőségét annak, amit most írok, akik részesei a Kyokushin Családnak.Engem, 14 év után, a sors más utakra, a harc más területére sodort és sajnos borzasztó haraggal, fájdalommal hagytam el a Kyokushin családot, de soha nem felejtettem és felejtem el, hogy honnan jöttem.
Köszönöm a Sosai-nak, hogy a karatéja által éltem és élek. Még a Bhagavad-gítát is miatta kezdtem el olvasni anno, ami már jóval később, de szintén meghatározó lett a további életemben, azonban gyerekként, a Kyokushin útja c. könyve adott irányt és tartalmat az életemnek. Minden onnan indult és ahogy azt már nem egyszer mondtam (legutóbb egy interjúban): „Szeretem azt az utat, amin járok! Szeretem és szívesen emlékszek vissza minden percére, a maga csalódásaival és nehézségeivel együtt!” Olyan, életre szóló élményeket és tapasztalatokat szereztem az utam során, amit nem cserélnék el semmi másra! Ha már csak innen visszatekintek a múltamra, azt kell mondjam, hogy tartalmas volt és szabad, nem éltem szürke hétköznapokat. Az álmaimnak és a céljaimnak éltem, az általam választott ösvényen jártam, úgy, ahogy a Sosai tanításait a lelkembe szívtam gyerekként, mint egy kiszáradt szivacs! Ő adott nekem mindent, amim van, ami kézzel nem fogható…
Köszönöm Sosai!
Osu!
"...Elhunyt az utolsó szamuráj, elhunyt az utolsó Japán harcos..." Osu!
ReplyDelete