Wednesday, August 24, 2011

Nagy Tibi azt osztrák melóra készül

Fontos mérkőzése előtt áll a K-1 egyik magyarországi úttörője, Nagy Tibor szeptember 24-én Bécsben a WKF 91,8 kilogrammos profi világbajnoki címéért lép szorítóba a német Tino Groth ellen. A rutinos harcos már a szpárringolás fázisában tart, de edzőként sem pihen, tanítványát, Tavaszi Pétert WAKO magyar bajnoki címhez segítette. 

Februárban, egy másik téma, a tetkós állatvédők kapcsán találkoztam Nagy Tibivel. Örömmel beszélt róla, hogy az egyik kereskedelmi tévében levetített riport után csak úgy özönlöttek az e-mailek, sms-ek, mindenki segíteni akart a veszélyben lévő kutyákon, macskákon. Kicsit kesernyésen hozzátette, bárcsak neki is ilyen sokan ajánlanák fel támogatásukat. Évek óta próbál egy világbajnoki címmeccset összehozni, ám anyagiak híján eddig nem jött össze a dolog. Miért annyira fontos ez, érdeklődtem, hiszen 25 év eredményes karrier áll mögötte. Szeretném úgy befejezni, hogy legyen valami nyoma a pályafutásomnak, érkezett a válasz. Hozzátette, évek óta tervezi, hogy valamelyik szervezetnél világbajnoki címmeccsen léphessen szorítóba. A WKA, az ISKA és a WAKO volt a célkeresztben.

Májusban a Papp László Sportaréna folyosóján futottunk össze, Tibi már túl volt a horvát gyerek elleni WAKO World GP-csapatmeccsen. Nagy csata után a fiatal, bivalyerős horvátot hozták ki győztesnek, ám abban egyetértettünk, megvolt a bunyó, pláne hazai pályán, simán oda lehetett volna adni. A háttérben közben körvonalazódtak egy WAKO vb-címmérkőzés előkészületei, Tibi a debreceni Főnix csarnokban ütközött volna. A találkozó végül ilyen-olyan okok miatt nem jött össze, ám a hajdúsági kirándulás nem maradt el. Az edzősködéssel egy ideje kacérkodó harcos tanítványát, a WAKO magyar bajnoki címért ringbe lépő Tavaszi Pétert kísérte el. Figyeltem Tibi arcát, amint versenyzője után a Team Warrior trénereként a ringsarok felé tartott a kifutón. Azon agyaltam, vajon mi járhat a fejében, két hónapja, a Papp Lászlóban még őt köszöntötte a tömeg, most pedig háttérember, versenyzője sikeréért van jelen.

- Amikor a tanítványaim bunyóznak, sokkal jobban izgulok, mint amikor én lépek szorítóba – jelenti ki. – Büszke vagyok Petire, viszonylag kezdő létére profin meccselt, ha a harmadik menetben nem viszi el a hév, akár idő előtt befejezhette volna. Komoly skalpot szerzett, valljuk be, Tóth Gabi jóval esélyesebb volt. Azért is értékes ez a siker, mert versenyzőm soha nem lépett még ekkora közönség előtt, ilyen nívós rendezvényen szorítóba, kicsit látszott is rajta, megnyomta a tét. 

Korszerűbb edzésmódszerekre van szükség 

Más is látszott a fiún, mégpedig edzője stílusának lenyomata. Tavaszi Péter óriási akaratával, maximális edzésmunkájával ellensúlyozta a virtuóz Tóth Gábor technikai előnyét.

- Munka, munka, munka, nálam ez az egyik jelszó. Alázat, fanatizmus nélkül nem érdemes csinálni. Ki lehet kapni, benne van a pakliban, de menj oda felkészülve, mert akkor nem tehetsz magadnak szemrehányást – érkeznek az ars poeticának is felfogható mondatok.

Tibinek amúgy is karakteres véleménye van a hazai edzésmódszerekről. Amondó, a küzdősportok, különösen azok a stílusok, melyekben ő is küzd, jócskán le vannak maradva a nemzetközi élvonaltól: a trénerek 30 éves metodika szerint oktatnak, ami abban a korban biztos kitűnő volt, ám a világ fejlődik.

- A magyar küzdősportolók felkészítési rendszere fizikailag, technikailag és mentálisan is elmarad a kívántaktól – foglal állást. – Kezdő vagyok az edző szakmában, de azt már tudom, hogy folyamatos tanulás nélkül itt sem lehet boldogulni. Óriási felelősség gyerekekkel, versenyzőkkel foglalkozni. 25 éves versenyzői múlt áll mögöttem, komoly tapasztalati és kapcsolati tőkére tettem szert, ezeket mind fel akarom használni. Versenyzőként nem könnyű edzősködni, de ha egyszer befejezem, akkor csak profi körülmények között tudom elképzelni a folytatást, nem akarom az ország sokadik edzőtermét megnyitni egy pincében. Azt látom, hogy szerencsére kezd kialakulni itthon egy olyan edzői garnitúra, akik versenyzőként sokat jártak külföldön, ismerik az edzésmódszereket, tisztában vannak az előrelépés zálogával. 

Világbajnoki meccs, erős rivális ellen 

Edzősködés ide vagy oda, azért Tibinek még a versenyzés a legfontosabb, 37 esztendősen is motivált, céljai vannak. Realizálódott a hőn áhított világbajnoki címmeccs helye és időpontja is, szeptember 24-én Bécsben a német Tino Groth ellen a WKF (World Kickboxing Federation) 91,8 kilogrammos súlycsoportjának profi világbajnoki övéért léphet szorítóba. Vehetnénk akár búcsúmeccsnek is, ám Tibi, ha nem is tiltakozik, azért megjegyzi, egyáltalán nem biztos, hogy a mérkőzés után szögre akasztja a kesztyűit. Amikor megjegyzem, hogy a német gyerek nem piskóta, választhatott volna könnyebb ellenfelet is, nagyot nevet.

- Nem rajtam múlott, a szervezet jelölte ki. De jól van ez így, sokkal jobb, hogy egy komoly versenyző ellen szerezhetek vb-címet, mintha gyorsan kerestek volna egy gyenge riválist. Jó bunyós Groth, de nem egy Le Banner, verhetőnek tartom – mondja, majd amikor rákérdezek, nem fáj-e a szíve, amiért nem Magyarországon vívhatja meg élete egyik legfontosabb harcát, a következő felelet érkezik: – Persze, hogy fáj, de ez van, így jött össze. Rengeteg ismerős, barát jött volna el, bízom benne, azért Bécsben is lesznek kint néhányan. 

A szakértők, ha a meccs időpontját veszik alapul, nagyjából ki tudják számítani, hogy Tibi a szakmai meló közepe táján tart. Megerősíti, majd azt is megtudom, hogy a szpárringok is beindultak. Komoly, baráti team segíti, olyan minőségi harcosok adnak partnert, mint Karacs Attila, Ferencz József vagy Novák Jenő.

- Igazi sportemberek, mindig számíthatok rájuk – méltatja a remek fightereket. – Nem csak sportolóként, de emberként is tisztelem őket, alázattal állnak a sportághoz. Persze, időközben jönnek más szpárringpartnerek is, hálás vagyok a segítségért mindenkinek. 

Amikor azt a kincstári optimista kérdést teszem fel, hogy ugye meg sem fordul a fejében a vereség, Tibi kicsit meglep a válaszával. – Dehogynem fordul meg, s jól van ez így, ez a természetes. Április óta Kovács Krisztina sportpszichológushoz járok, aki nagyon sokat segít, jobban megismerem magam. Sok olyan dolgot hoz elő belőlem, amivel tisztában vagyok, de általa tudatosodnak. Olyan, évekkel ezelőtti dolgok hatására világít rá, melyek, ha nem próbálok megoldani, ma is befolyásolhatják a versenyzésemet, az életemet. Nem csodamódszer a pszichológia, attól még kikaphatok, de megadom az esélyt, hogy erről az oldalról is megtettem mindent. 

Csak karcoljuk a témát, egyetértünk, ez egy külön beszélgetést is megérne. Pszichológussal, remek partnerekkel, Nagy Tibi a bécsi harcra készül. Élete egyik legfontosabb ütközete áll előtte. Hogy sikerül-e megvalósítani gyermekkori álmát, a világbajnoki öv megszerzését, az szeptember 24-én kiderül. Én mindenesetre sok sikert kívánok neki, megérdemelné, ahogy ő fogalmazott, legyen valami nyoma a pályafutásának. 

Balogh Zoltán
 

Támogatói linkek:
Corner Fitness 

Megjelenések (Nagy Tibi az osztrák melóra készül):

No comments:

Post a Comment