Sparring után

Ma volt a felkészülésem utolsó előtti sparringja Karacs Attival és Ferencz Jocival. Nem ment igazán jól, vagyis nem ment rosszul, csak eléggé tompa voltam, nem élveztem a bunyót. Talán, még a felkészülési fáradtság miatt...

Az utolsó két hétben mindig az van, hogy már elegem van az edzésből, nem akarom csinálni, már várom a bunyót, már ott lennék, de még van munka, amit el kell végezni. Szokás szerint, egy héttel a bunyó előtt sparringolok utoljára, általában pénteken. Az a „főpróba”, akkor már csak a küzdő időt, a 3x3 percet bunyózom (tét meccs esetén 5x3-at), aminek jól kell elsülnie, hogy pozitív élménnyel fejezzem be a melót. Ez rendszerint így is szokott lenni, aztán pedig jön az utolsó hét, amiben rövid, de rendkívül intenzív munkát végzek. Itt már kezdem kipihenni a felkészülési fásultságot, az idegrendszer még jobban élesedik és éhezem a bunyót.
Ezúttal, az utolsó sparring csütörtökön lesz, viszont már most megköszönöm Attinak, Jocinak és a többieknek a bunyókat. Igazán megtisztelő volt Veletek!